2016. augusztus 3., szerda

 Útravaló

Kéne valamit valahogyan mondani-

Ami összefogja a széttöredezett egészet
Vagy darabokba önti az egészet
széttöredezetlenül,
Olyan sokat lehet ilyenkor
Olyan kevéssel mondani
Mennyi szivárványszínű vihart
fújt lágy szellővé a nosztalgia.

Úgy lélegzem mint amikor
utazás előtt
kétségbeesetten kapok a zsebemhez
mintha valami elhanyagolhatatlant
felejtettem volna otthon.
Pedig tudom, hogy nyáron hiába vinném magammal
A kedvenc virágokkal bélelt kabátom
Nincs ott a helye.
Ami itt marad annak itt kell lennie
Nem attól lesz Valami ha elviszem
Hanem attól hogy én hagyom itt.
Mintha minden ittmaradna
S hátizsák mégis annyira tele
Hogy minden zsebéből szivárognak
A kimondatlan mosolyok könnybuborékban

-egymagam kevés vagyok hozzá.

ez a vers a ballagásom előtti napon született, (2016,  június)

2016. július 31., vasárnap



ELTEhetem holnapra

Végre élhetek s most nem
elképzelt életet
amelyet az agyam gyűjt magába
a hétköznapok kidobott kacatjaiból kihullott
drágaköveknek tűnő
oxigénmolekuláiból.

Kifordíthtom végre magamból
A sejtek között rejtőző betüremkedéseket
A felgyülemlett kitörni vágyó megsemmisülő
Gondolatfoszlányokat.
Akarom végre látni a saját szemem csillogását
Másban.
2016 július, felvi pontszámhirdetés napja


 Mélyvíz

Csüng kinn az aranyeső –
Becsapott a tavasz, mint már olyan sokszor
S bűnében ő is záport zokogott.

Fullaszt a levegő a kimondatlan szavaktól
Melyek oly sok szív és száj elől
Menekülnek
Harcolnak egymással.
De hogyan is békülnének meg,
Amikor soha meg nem születtek?

Fekete vonatok zakatolják a távolban
A hontalanság zaját
S halk morajukból fülsüketítően
Ömlik a gyötrtö bűntudat
S lassan összeroppan a lelket simogató
Utolsó kéz is.

Ebben a valószerűtlen homályban
Magam sem értem magamat.
De néhol a kép kiélesedik – ott fáj

Tengeri mélységben fáj
Ahol csak az lát
Akinek a sós víz nem szorítja össze szemét.
Ott terem a korallzátony
S ritkán látni vagy nem is látni
Hogy van csak érezni

Ugyan honnan ismerhetné
Kagylós mélyben tenger alatt
Tükröző szivárvány alatt
Sziprokázó halraj táncának ritmusát
Ki még úszni sem tanult?

2016, március

Maholnap

Ócska ábrándokat fúj a szél
Illattalanul lebeg körülöttem
Kifújom mint füstöt
Belekavarog a mindenségbe.

Értelmem érzéketlenül esedez
Kiürített üvegek után
Méltóság elillan
S a tétlenség gondolattalanságot szül

Festene nyári napban izzó
kavalkád rétet
Vagy téli csendben sikló jeget
De csak emlékezetből.

Nem lát s fél s inkább alszik
Addig nem kell ideg s velő
Mert kinek s miértje sincs –
Inkább vár.

Mert holnapban nem is nyár van –
Naponta újászülető tavasz
Amelyben kitalált pillangófajok
Játszanak egymással.

Igy várja minden nap a ma haza a holnapot
Mégsem készít neki vacsorát.
2016, május


Utazásom 

Kegyetlenül csíp meg
A józan éjszaka
És megint fénysebességgel
Zuhanok vissza önmagamba
Valahova az egymást leküzdeni próbáló erők
Közepébe.
De büszkeségem most hajszálon lóg
Keresem a szemem más tüzében-
Hiába.
Remegve kortyolom a múltat –
Hiába.
A mélybe zuhanva akarok emelkedni –
Hiába.
Meg akarlak találni de nem is kereslek
A múlthoz kötözve vánszorgok inkább.
Nem is nevedre vágyok már kicsinyesen –
Magamra a te neved kiejtésének íze alatt.

2016, április