Őszelő 

(1)

Örökös álomvilág helyett

jó lenne egyszer valóságot álmodni

és ott rekedni.

Mámorral öntözött magvak termését

a fényes való hervasztja csak.

Meddig kergetem még magam?

korlátokat szab a bőröm

valahol a szerepek közötti csendes

magabiztosságban

talál rám szabadságom.

(2)

Homályos hajnalban keres

hazautat az irány

rozsdás sugarak mentén

ahogyan száll fel a köd,

alakom is körvonalazódik.

nem Pest,

nem is Temesvár

nem a kanyargós út;

A bőrönd vagyok.

2017. 10. 27.

Léttelen lételem

Már megint ugyanazt a rideg hálószobát nyitogatod

amihez még én sem találok kulcsot szobáimban

nem szeretném ha megint az emlékeimbe gázolnál

és villanyt gyújtanál rá, hogy

még mindig endorfin nekem halovány emléked.

Rá kellett döbbenem -

te csak melatonin vagy.

Csak sötétben látsz napvilágot

helyettesíted és álmokkal eteted a valóságot

amíg nincs mit élnem.

Hittem, hogy már régen

elmúlt tavaszok illata vagy

egy vastagabb csík az időintervallumon.

De valahogyan mindig

ezzel az értékeddel szorzom az időt

amelyet csak a múlt csillogtat vissza tükrömben.

Zsúfolt körutak éjszakai magányának vagy kabátja

ahol a ráció beárnyékolja az érzelmeket

majd hangulatot gyúr belőlük.

„Légy azzá aki vagy!” „Én, jaj, vagyok!”

-s a két önámítás taszítja egymást

a sötétség gyalogszegélymentes útjára.

Látom magam egy másik életedben

amelynek utolsó korty reményét is elfogyasztottam,
csapodó ajtók zajára ébredek
pedig csak a huzat

maradt a reggel

az üres edények

a tudattalan

a fantom macskajaj

Ahogy kiabál hogy még test is vagyok.

Nyomáskülönbség

Kimeríthetetlen forrásokban oldódva

keresem a lehetetlent:

Az a tebenned kell aki mellett én lehetek

Az az énbennem kell aki mellett te lehetsz

De a létezés ezerfélesége ellehetetlenít

magadnak boncolgatod légszomjad,

sóhajokkal táplálkozol

véggel kezdődő szertefoszló megnemszületett semmiből.

2017. 03. 24.

Hangsor

Törtrészekből egész:
A töredékeknek lassan vázuk alakul
A gubancos térben
Érted hogy értünk
De ugye érzed?
Hogy értük.

Esővíz nem oltja a tüzet
Ahogyan az idő sem fújja el
A viruló ragyogásokat szemekben
Ahogyan a villamos zakatolása sem
Az egy szólamra találó énekhangokat
Kicsordul kimondhatatlan, korlátokon folyik át
A kimondható.
Megállnak az évek körbenézni néha
Amikor ráeszmélnek, hogy
A múltból felvillanó hinták nyikorognak még
A friss hónapok fülében-
Így mellédúdudolt hangjaikkal mégis
Új szimfóniát írnak.

2017. október 23.

De nem utolsó sorban 

Egyedül leszel majd amikor

Poros könyvek lámpafénye próbál választ erőszakolni beléd

Egy sohafelnemtett kérdésre

Egyedül leszel majd

Amikor felnézel és a csillagok gúnyosan visszakacagják neked apróságodat

Egyedül leszel majd

Amikor az első két lépést anyád keze nélkül teszed meg

Egyedül leszel majd

Amikor a párás vonatablakod dörzsölöd egy képzelt kezdet reményében

Egyedül leszel majd

Amikor az utolsó cigarettacsikk a hamutartóban sercen

a borosüveg a szemetesben törik ezernyi darabobbá üresen

Egyedül leszel majd

Amikor az első kockaváradat testvéred dönti le „akaratlan”

Egyedül leszel majd

Amikor futsz majd a pusztán és kárörvendően dagad a büszkeség, hogy a többieket már megelőzted

Egyedül leszel majd

Amikor mindenki értetlenül szorít ölelésbe

Mint idegent aki most érkezett a bennszülöttek közé

Egyedül leszel majd

Amikor altató nélkül húzzák ki belőled

A tekervények közül a neurotranszmittereket

Egyedül leszel majd a fájdalommal

Amit már könnyek sem mosnak

Egyedül leszel majd

Amikor egy tátongó jövő  zuhan a földbegyökerezett múltadra

Egyedül voltál már akkor is

Amikor édesanyád főzte neked a konyhában a holnapot

És apád kovácsolt hozzá esernyőt vagy napszemüveget

Egyedül vagyunk és voltunk mind darabokban.

És mindennek végére

Egyedül vagy már amikor születsz hiszen

Csak a köldökzsinór meg egy színlelt búcsú pillanatában megpecsételt örökkévaló

Fog minket össze mindörökké.

2017, július

Kilátás

Most hogy már minden ilyen bizonytalanul biztos

Visszanézem a megsárgult lapokat

És új fejezetet kezdek.

Nemcsak az oldal új, a tinta is

És veled együtt én is születek újjá

Tanulom hogyan kell írni

Boncolgatom hieroglifáidat

Mindig csak az utolsó rajtam hagyott illatod

Az ihlet

Mégis a maradék tintával egész regény születik.

Te nyáron vagy tavasz

És tavasszal vagy a Nyár

Lassan táncolunk és égünk

Mégsem lesz ma

Vasként tekeredek köréd

Spirálként fonsz körbe

Nem emlékszem rá

Hogy milyen voltam csupaszon nélküled

Olyan vagy aki az idő síkjaiba

Karcolta magát fényesen

És ebben a fényben látom viszont magamat ismért

Ebben a furcsa tükörben

Veled minden reggel újraírja magát az élet

Csak bár látnád hogy hány koordinátarendszer

origója csúcsosodik körülötted.

2017, június

Híd

Hogy tükörként törnek csillogó szilánkokba szavaid

S magamat látom minden egyes törmelékben

Hogyan mondjam amit érzel

Hogyan érezd amit mondok

Amikor az idő síkjai vákuumba nyomják szavaim

Húsomba harapsz mégis eltéveszted

És szaggatod szép szinapszisaimat

Hogy látom ahogyan minden reggel ú búcsút

Intessz a nélkülem születő holnapnak

Elég ahogyan égek el tekintetedben

Elenyészek, de előtte még

Megforgatsz

Kifacsarsz

Levegőtlenül vonaglok

Elutasított kéréseimben

Mégsem hagyom veszni

Ezt az ismerős ismeretlent

Azt hiszed ennyi –

Mikor csak most nyitottam ki a szemem.

2017, június

Ringat(ó)

Szabadság a magány

Addig amíg szereted

Hogy belekiálthatsz

A csendbe

Csak te kaparod vissza

A levegőben akadt szavakat.

De aztán később már semmit sem ér

Ami nem osztódik -

Önmagát újjászülő gondolat

Kiutat keres benned

De megváltása másban van

Így gyűlnek öbölbe a gondolatok

Nem teljesítik a tengert

S csak a száraz parton

Napoznak önkívületükben.

A kulcs

Kitakarítottam már

Minden kis sarokból a port,

A legalsó polcon is rendet raktam

S a kávé ahogy lassan szivárog ki belőlem

Úgy szivárognak vissza a gondolatok

Várok egy téli forró tea mellett

Pulóverbe bugyolált megkönnyebbülést.

De valahol még mindig rendetlenség van.

Kersem, hogy hova bújik

Melyik izomrángáson szalad el.

Valahogy most a legjobb sem lenne jobb.

Fázok, pedig a polcon minden a helyén van.

Talán valamelyik kamrában vagy pitvarban az ajtó nem csukódik

Vagy éppen nem lehet kinyitni, mert valaki lenyelte a kulcsot.

Talán csak a hiányérzet hiányzik.

2015, október