2017. október 30., hétfő

Őszelő 

(1)
Örökös álomvilág helyett
jó lenne egyszer valóságot álmodni
és ott rekedni.
Mámorral öntözött magvak termését
a fényes való hervasztja csak.
Meddig kergetem még magam?
korlátokat szab a bőröm
valahol a szerepek közötti csendes
magabiztosságban
talál rám szabadságom.

(2)
Homályos hajnalban keres
hazautat az irány
rozsdás sugarak mentén
ahogyan száll fel a köd,
alakom is körvonalazódik.
nem Pest,
nem is Temesvár
nem a kanyargós út;
A bőrönd vagyok.




2017. 10. 27.
Léttelen lételem

Már megint ugyanazt a rideg hálószobát nyitogatod
amihez még én sem találok kulcsot szobáimban
nem szeretném ha megint az emlékeimbe gázolnál
és villanyt gyújtanál rá, hogy
még mindig endorfin nekem halovány emléked.
Rá kellett döbbenem -
te csak melatonin vagy.
Csak sötétben látsz napvilágot
helyettesíted és álmokkal eteted a valóságot
amíg nincs mit élnem.

Hittem, hogy már régen
elmúlt tavaszok illata vagy
egy vastagabb csík az időintervallumon.
De valahogyan mindig
ezzel az értékeddel szorzom az időt
amelyet csak a múlt csillogtat vissza tükrömben.

Zsúfolt körutak éjszakai magányának vagy kabátja
ahol a ráció beárnyékolja az érzelmeket
majd hangulatot gyúr belőlük.
„Légy azzá aki vagy!” „Én, jaj, vagyok!”
-s a két önámítás taszítja egymást
a sötétség gyalogszegélymentes útjára.

Látom magam egy másik életedben
amelynek utolsó korty reményét is elfogyasztottam,
csapodó ajtók zajára ébredek
pedig csak a huzat
maradt a reggel
az üres edények
a tudattalan
a fantom macskajaj

Ahogy kiabál hogy még test is vagyok.


Nyomáskülönbség

Kimeríthetetlen forrásokban oldódva
keresem a lehetetlent:
Az a tebenned kell aki mellett én lehetek
Az az énbennem kell aki mellett te lehetsz
De a létezés ezerfélesége ellehetetlenít
magadnak boncolgatod légszomjad,
sóhajokkal táplálkozol

véggel kezdődő szertefoszló megnemszületett semmiből.

2017. 03. 24.

2017. október 23., hétfő

Hangsor

Törtrészekből egész:
A töredékeknek lassan vázuk alakul
A gubancos térben
Érted hogy értünk
De ugye érzed?
Hogy értük.


Esővíz nem oltja a tüzet
Ahogyan az idő sem fújja el
A viruló ragyogásokat szemekben
Ahogyan a villamos zakatolása sem
Az egy szólamra találó énekhangokat
Kicsordul kimondhatatlan, korlátokon folyik át
A kimondható.
Megállnak az évek körbenézni néha
Amikor ráeszmélnek, hogy
A múltból felvillanó hinták nyikorognak még
A friss hónapok fülében-
Így mellédúdudolt hangjaikkal mégis
Új szimfóniát írnak.

2017. október 23.