Léttelen lételem

Már megint ugyanazt a rideg hálószobát nyitogatod

amihez még én sem találok kulcsot szobáimban

nem szeretném ha megint az emlékeimbe gázolnál

és villanyt gyújtanál rá, hogy

még mindig endorfin nekem halovány emléked.

Rá kellett döbbenem -

te csak melatonin vagy.

Csak sötétben látsz napvilágot

helyettesíted és álmokkal eteted a valóságot

amíg nincs mit élnem.

Hittem, hogy már régen

elmúlt tavaszok illata vagy

egy vastagabb csík az időintervallumon.

De valahogyan mindig

ezzel az értékeddel szorzom az időt

amelyet csak a múlt csillogtat vissza tükrömben.

Zsúfolt körutak éjszakai magányának vagy kabátja

ahol a ráció beárnyékolja az érzelmeket

majd hangulatot gyúr belőlük.

„Légy azzá aki vagy!” „Én, jaj, vagyok!”

-s a két önámítás taszítja egymást

a sötétség gyalogszegélymentes útjára.

Látom magam egy másik életedben

amelynek utolsó korty reményét is elfogyasztottam,
csapodó ajtók zajára ébredek
pedig csak a huzat

maradt a reggel

az üres edények

a tudattalan

a fantom macskajaj

Ahogy kiabál hogy még test is vagyok.